Vélemény A Messiás, aki nem szállt le a keresztről

Van egy mondat, amelyet Jézus felé kiáltottak a kereszt alatt, és amely talán fontosabb, mint amilyennek elsőre tűnik:

„Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” (Máté 27:40).

Máté már korábban is hallotta ezeket a szavakat.

Jézus szolgálatának kezdetén a kísértő ezt mondja: „Ha Isten Fia vagy…” (Máté 4:3, 6). A végén pedig visszatér a kihívás: ha valóban Isten Fia vagy, bizonyítsd be azzal, hogy elmenekülsz a szenvedés elől.

Jesua azonban nem száll le.

Itt ütközik egymással a keresztény evangélium és az iszlám – nem elsősorban azon a kérdésen, hogy Istennek lett volna-e hatalma megmenteni Jézust, hanem azon, hogy valójában hogyan néz ki az isteni győzelem.

Az iszlám tiszteli Jézust. A Korán Messiásnak nevezi, beszél csodálatos születéséről, és azt mondja, hogy Isten felemelte őt. A Korán 4:157 ugyanakkor kijelenti, hogy Jézust ellenségei nem ölték meg és nem feszítették keresztre. A klasszikus muszlim értelmezés ezt gyakran úgy magyarázta, hogy valaki mást tettek hozzá hasonlóvá, bár a muszlim értelmezések eltérnek abban, hogy pontosan mi történt.

A szándék érthető: Isten bizonyára nem engedné, hogy választott Messiását gonosz emberek nyilvánosan megalázzák és megöljék.

A kereszténység azonban megdöbbentő állítással válaszol: Az a látszólagos megaláztatás nem Jézus veresége volt. Éppen ez volt a győzelmének eszköze.

A kísértés mindig a „kereszt nélküli Messiás” volt

Ez a minta végigvonul az evangéliumokon.

A pusztában Sátán olyan hatalmat kínál Jesuának, amelyhez nem kell végigjárnia az Atya által kijelölt utat.

Később, amikor Jézus elmondja tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, szenvednie kell, megölik, majd feltámad, Péter tiltakozik: „Ez nem történhet meg veled!”

Jézus így válaszol: „Távozz tőlem, Sátán!” (Máté 16:22–23).

Péter szerette Jézust. Tiltakozásának logikája azonban hasonlított ahhoz, amit Jézus a pusztában már elutasított: lehetsz Messiás szenvedés nélkül. Lehet dicsőséged kereszt nélkül.

A Golgotán aztán a kísértés eléri végső formáját: Szállj le!

Ezért vet fel az keresztre feszítés iszlám tagadása ilyen mély keresztény kérdést. Az iszlám nem azt tanítja, hogy Jézus engedelmeskedett a Sátánnak. Narratív szempontból azonban pontosan azt az eredményt adja Jézusnak, amelyet az Evangélium többször is visszautasított alternatívaként mutat be: a Messiás küldetése a kereszt nélkül.

Ez önmagában nem bizonyítja, hogy az iszlám sátáni lenne. Azt azonban jelenti, hogy a párhuzamot érdemes komolyan megvizsgálni.

Miért kellett a Messiásnak meghalnia?

Egy muszlim olvasó számára ez lehet a döntő kérdés.

A kereszténység nem azt tanítja, hogy Jézust tehetetlenül legyőzték. Jesua ezt mondja a saját életéről:

„Senki sem veheti el tőlem, hanem én teszem le magamtól.” (János 10:18).

A kereszt tehát nem azt jelenti, hogy Isten nem tudta megmenteni Jézust. Azt jelenti, hogy Jézus önként adta oda önmagát.

És ez nem egy késői, pogány eredetű elképzelés, amelyet egy zsidó Messiásra erőltettek rá. Ez a minta végigvonul Izrael Szentírásán.

Ézsaiás 53 az Úr Szolgáját elutasítottként, megsebzettként és mások bűneit hordozóként írja le, aki „kivágatik az élők földjéről”, mégis igazolást nyer.

A 22. zsoltár egy igaz ember szenvedését ábrázolja, akit ellenségei gúnyolnak, s akinek szenvedése végül ahhoz vezet, hogy a nemzetek Izrael Istenéhez fordulnak.

Dániel 9 egy Felkentről – a Messiásról – beszél, akit „kivágnak”.

Maga a Tóra is lefekteti az áldozat, a vér, a páska és az engesztelés nyelvezetét.

Jézus pedig feltámadása után ezt mondja: „Hát nem ezeket kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” (Lukács 24:26).

Figyeljük meg a sorrendet: Szenvedés, majd dicsőség.

Nem dicsőség a szenvedés helyett.

A történelmi problémát sem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni

Az iszlám álláspontja történelmi szempontból is nehézséget vet fel.

A keresztre feszítés nem egy homályos részlet, amely évszázadokkal később jelent volna meg a keresztény hagyományban. Már a kereszténység legkorábbi tanúságtételének szerves része.

Pál levelei Jézus halála után az első nemzedék idején születtek. Az 1Korinthus 15-ben Pál egy olyan hagyományt ad tovább, amelyet ő maga is már korábban kapott: a Messiás meghalt a bűneinkért, eltemették, és feltámadt.

A sorrend ősi, tömör és központi jelentőségű.

A keresztre feszítésről mind a négy kanonikus evangélium beszámol, és Jézus Poncius Pilátus alatti kivégzésére vonatkozó, nem keresztény római források is utalnak.

Az iszlám tagadása nagyjából hat évszázaddal később jelenik meg.

Egy muszlim továbbra is hiheti, hogy a Korán helyesbíti a korábbi beszámolót. De ekkor elkerülhetetlenné válik a kérdés:

Miért kellene egy későbbi tagadásnak felülírnia a korábbi, több forrás által tanúsított beszámolót – különösen akkor, amikor ez a halál áll a legkorábbi apostoli igehirdetés középpontjában, és illeszkedik Izrael Szentírásának messiási mintájába?

A keresztény állítás többről szól, mint a megmenekülésről

Itt található a legmélyebb különbség.

Az iszlám teológia úgy akarja igazolni Jézust, hogy tagadja azt, hogy ellenségei végül sikerrel jártak és megölték őt.

Az evangélium ennél sokkal megdöbbentőbb dolgot állít: Megölték – és mégsem ők győztek.

A feltámadás nagyobb, mint a halál elkerülése, mert a feltámadás azt jelenti, hogy magát a halált győzték le.

Isten nem egyszerűen megakadályozza, hogy a Messiás belépjen a sírba.

A Messiás belép a sírba, majd kijön onnan.

Ezért mondja Pál, hogy a kereszten keresztül a Messiás „lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat” (Kolossé 2:15). A Zsidókhoz írt levél pedig azt mondja, hogy halála által megtörte annak hatalmát, „akinek hatalma van a halálon” (Zsidók 2:14).

A kereszt nem Isten tervének megszakítása volt.

Ez volt az a csapda, amelybe a gonosz belesétált.

A hatalmasságok azt hitték, hogy Jézus megölésével véget vetnek küldetésének. Halála azonban éppen azzá az eszközzé vált, amely által engesztelést szerzett a bűnért, legyőzte a halált, és megtörte a hatalmasságok uralmát.

Ez világítja meg Pál rendkívüli kijelentését is: ha „e világ fejedelmei” megértették volna Isten bölcsességét, „nem feszítették volna meg a dicsőség Urát” (1Korinthus 2:8).

Nem értették, mit fog véghezvinni a kereszt – egészen addig, amíg már késő nem volt.

Mi számít nagyobb győzelemnek?

Ezért egy muszlim számára nem az a központi kérdés: Meg tudta volna-e Isten menteni Jézust a keresztre feszítéstől?

Természetesen meg tudta volna.

A kérdés ez: Mi van akkor, ha Isten valami nagyobbat választott?

Mi van akkor, ha az isteni hatalom nem pusztán abban nyilvánul meg, hogy megakadályozza a szenvedést, hanem abban, hogy a szenvedést megváltássá alakítja?

Mi van akkor, ha Isten győzelme nem abban állt, hogy megóvta a Messiást a haláltól, hanem abban, hogy a Messiás által legyőzte a halált?

Mi van akkor, ha éppen az az esemény, amely emberi szemmel gyalázatosnak tűnik, az a hely, ahol Isten a legmélyebb bölcsességét nyilatkoztatja ki?

Pontosan ezt állítják az apostolok.

A Filippi 2 szerint Jézus megalázta magát, és engedelmes lett „mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé”.

Ismét fontos a sorrend.

Nem felmagasztalás a halál helyett.

Hanem felmagasztalás az engedelmes halál által.

Ő ott maradt

Ez visszavezet bennünket a Golgotán gúnyolódókhoz.

„Ha Isten Fia vagy, szállj le!”

Jézus megtehette volna.

De nem tette.

Nem azért, mert Róma erősebb volt.

Nem azért, mert ellenségei legyőzték.

Nem azért, mert az Atya feladta volna a tervét.

Azért maradt ott, mert a kereszt volt a terv.

Ha megmentette volna magát a haláltól, nem menthetett volna meg bennünket a saját halála által.

Ha a Bárány elmenekült volna az áldozat elől, nem lett volna engesztelés.

Ha a Messiás soha nem halt volna meg, nem lehetett volna feltámadás a halálból.

Az iszlám azt mondja, hogy Jézus nem halt meg ott.

Az apostolok azonban valami radikálisan mást hirdettek:

Ott maradt.

Meghalt.

Eltemették.

És Isten feltámasztotta a halálból.

Jézus követője számára ez nem egy legyőzött próféta története.

Ez Izrael Messiásának története, aki éppen ott vitte véghez a megváltást, ahol a világ azt hitte, hogy vereséget szenvedett.

A kereszt nem az a kudarc volt, amelyből Isten megmentette Jézust.

A kereszt volt a csatatér, amelyen Jézus győzelmet aratott.