Isten közel-keleti béketerve Ézsaiás 19. fejezetében – és azok, akik ma megélik

Úgy tűnik, Ézsaiás egyik próféciája különösen az elmúlt néhány évtizedben került élesebb megvilágításba – ami nem kis dolog, ha figyelembe vesszük, milyen régen íródott Ézsaiás könyve.

Ezt jól érzékelteti az iraki szolgálata miatt szeretettel „Bagdad plébánosának” nevezett Andrew White kanonok megfigyelése, aki kivételként mutatott rá erre a szakaszra abban a százéves Bibliában, amely egykor Smith Wigglesworth brit evangélista tulajdona volt:

„Ebben a Bibliában minden fejezetben vannak valamilyen jelölések vagy aláhúzások. Kivéve Ézsaiás 19. fejezetét” – mondta. Hogy miért? „Ez az ige a mi korunknak szól” – vonta le a következtetést.

Ézsaiás 19. fejezete nagyrészt Egyiptom elleni prófécia, ám – ahogyan Isten prófétai szava rendszerint – a reménység és a megváltás üzenetével zárul:

„Azon a napon országút vezet majd Egyiptomból Asszíriába, és az asszírok Egyiptomba mennek, az egyiptomiak pedig Asszíriába, és az egyiptomiak az asszírokkal együtt imádják majd Istent. Azon a napon Izrael harmadikként (vagyis e hármas részeként) lesz Egyiptommal és Asszíriával együtt áldás a föld közepén. Őket áldotta meg a Seregek Ura, mondván: »Áldott legyen Egyiptom, az én népem, Asszíria, kezem alkotása, és Izrael, az én örökségem!«” (Ézsaiás 19,23–25)

Ez a prófécia nyilvánvalóan még nem teljesedett be, de úgy tűnik, eljön majd a nap, amikor Egyiptom, az egykori Asszír Birodalom népei és Izrael egységre jutnak, és együtt imádják Istent. Megnyílik egy országút, az emberek szabadon utazhatnak majd szerte a Közel-Keleten, és ezek a nemzetek áldássá lesznek a föld közepén.

Ahogyan Jézus tanítása szerint így imádkozunk: „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”, ma is vannak itt, a Közel-Keleten olyan emberek, akik hiszik, hogy nem kell tétlenül várnunk e prófécia végső beteljesedésére a messiási királyságban, hanem már most is imádkoznak és munkálkodnak érte.

Mintegy húsz évvel ezelőttig a Közel-Keleten szolgálók körében az a felfogás uralkodott, hogy a zsidók és az arabok körében végzett szolgálatot külön kell tartani egymástól – két olyan világnak tekintették őket, amelyet jobb nem összekapcsolni. A két csoporttal közösen végzett munka lehetetlennek tűnt, ám az elmúlt két évtizedben sok minden megváltozott.

Az 1980-as évek végén, az 1990-es évek folyamán és századunk elején több, Ézsaiás 19. fejezetére épülő mozgalom is elindult. A sok kínai házi gyülekezetet mozgósító „Vissza Jeruzsálembe” mozgalomhoz hasonlóan egymással kapcsolatban nem álló csoportok egy időben ragadták meg az Istentől kapott látást, és kezdtek munkálkodni annak megvalósításán.

Michael Bar Metzar is azok közé tartozik, akik ezt a próféciát életük küldetésének középpontjába állították. Munkatársaival, mindenekelőtt Robert Sakrral több mint harminc évvel ezelőtt kezdték bejárni ezt az ősi országutat, később pedig olyan összejöveteleket rendeztek, amelyek Ézsaiás 19. fejezetének látását tükrözik.

A prófétai ígéret számukra a „szolgálat keretévé” vált: a Közel-Keleten a hívőket szolgálják, a nem hívőket pedig Isten szeretetével és az evangélium igazságával szólítják meg.

Évente összehívják az Irakból, Iránból, Egyiptomból, Libanonból, Törökországból, Örményországból, Szíriából és Ciprusról érkező hívőket, hogy Ézsaiás 19. fejezetének látását megjelenítve messiáshívő zsidó testvéreikkel együtt imádják Jézust, megosszák egymással, mit cselekszik Isten az országaikban, és kapcsolatokat építsenek szerte a térségben.

Amikor mintegy tíz évvel ezelőtt először vettem részt egy ilyen alkalmon, úgy éreztem, magába a mennybe léptem. Az istentiszteleti teremből nemcsak héberül és arabul, hanem törökül, kurdul és más nyelveken is áradt a dicsőítés. A vágyakozás, a fájdalom és az Istennek való önátadás énekei, valamint a Békesség Fejedelmének imádata még dicsőségesebbnek hatottak annak tudatában, milyen körülmények közül érkeztek a résztvevők.

Ezeket az összejöveteleket akkor is megtartották, amikor az ISIS Mezopotámiában portyázott. Találkoztam egy káldeusul beszélő iraki nővel, aki kiszabadított jazidi szexrabszolgákról gondoskodott.

Andrew Brunson lelkipásztor szabadon bocsátásáért imádkoztunk, amikor még török börtönben raboskodott, és olyan egyiptomiakkal találkoztunk, akik héberül tanultak. Ezek a Lélek munkálta egységben zajló, Istent dicsőítő összejövetelek magával ragadó légkört teremtenek, és az Ézsaiás 19. fejezetének ígéretéhez ragaszkodók egészen különleges emberek.

A terepen eltöltött évtizedek után Bar Metzar az idén nyáron megjelent On an Ancient Highway: Israel and the Prophetic Promise of Isaiah 19 („Egy ősi országúton: Izrael és Ézsaiás 19. fejezetének prófétai ígérete”) című könyvében gyűjtötte egybe gondolatait és tapasztalatait.

A könyvbemutatón David Pileggi, a jeruzsálemi óváros Jaffai kapujánál található Christ Church vezető lelkésze mondott bevezetőt. Ő is azok közé tartozott, akik éveken át kérlelték Bar Metzart, hogy mindezt írja le egy szélesebb közönség számára. Pileggi olyan emberként jellemezte Bar Metzart, akit a látás tüze hajt, és akit „nem köt gúzsba a lehetséges zsarnoksága”.

„Szerzőnk realista, de nem fatalista” – mondta Pileggi, hozzátéve, hogy Bar Metzar „nem hajlandó pesszimizmusba, reménytelenségbe vagy passzivitásba süllyedni”.

Pileggi eredetileg Sakrral együttműködve képzelt el egy Ézsaiás 19. fejezetére épülő konferenciát a jeruzsálemi Christ Church területén. Miután több alkalommal is elkísérte Bar Metzart és társait a térségben tett gyakori útjaikra, mély benyomást tett rá kockázatvállalási készségük és az elhívás iránti teljes elkötelezettségük.

„Az Ézsaiás 19. fejezetében szereplő országút ígérete és célja mozgást követel!” – emlékeztette Bar Metzar egy nemrég Cipruson tartott rendezvény résztvevőit. A sziget egykor az ókori Asszír Birodalomhoz tartozott.

A Christ Churchben a könyvbemutatóra összegyűlteket arra emlékeztették, hogy Ézsaiás 19. fejezete több egy próféciánál: alapelvei és azok gyakorlati megvalósulásai az egész Bibliában megjelennek, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig.

Az Ézsaiás 19. fejezetében szereplő „országút” az egykori Asszír Birodalomhoz tartozó, Izraeltől északra és keletre fekvő országokat, valamint Egyiptomot és magát Izraelt foglalja magában. Érdekes párhuzamot mutat Ábrahám ősatya eredeti útjával – bizonyos értelemben ez a látás azoknak az áldásoknak a kiterjesztése, amelyeket Isten a Teremtés könyvének 12. fejezetében adott neki.

„Istennek a zsidó néppel kötött szövetsége örökkévaló, de nem statikus – mondta Pileggi. – A nem zsidók a szövetségi kapcsolatok kiterjesztése által válnak teljes mértékben az Istennel való szövetségi kapcsolat részeseivé, nem pedig helyettesítés vagy felfüggesztés útján.”

Valóban, sok közel-keleti hívőt éppen a helyettesítési teológia elutasítása köt össze: egységben imádják Izrael Istenét, miközben nem hajlandók elutasítani Istennek a népével kötött örökkévaló szövetségét.

Érdekes módon gyakran éppen a muszlim háttérből hitre jutott hívők azonosulnak könnyebben Isten Izrael iránti szívével és szándékaival, és vágynak arra, hogy közösségben legyenek izraeli zsidókkal.

„És talán végül éppen ez teszi majd féltékennyé a zsidó népet” – tűnődött el Bar Metzar, a Róma 11,11-re utalva.

Pileggi elmondta, hogy Bar Metzar éveken át járta a térséget, tanítványi közösségeket szolgálva és a szenteket tanítva. Arról is beszélt, hogy ez a látás egyszerre gyakorlatias és szép: arra ösztönzi a zárt országokban élő hívőket, hogy lépjenek túl a puszta túlélés stratégiáján.

„Ez annak a mintája, hogyan valósulhat meg a megbékélés, ha Isten munkájára épül – mondta Pileggi. – És Istennek ez a szándéka az egyházzal: az imádat és a kölcsönös támogatás jellemezze, irigység nélkül, és anélkül, hogy az egyik csoport megpróbálna a másik fölé kerekedni.”

„Elsősorban Isten céljaihoz vagyunk hűségesek, nem a politikai nézeteinkhez, az etnikai csoportunkhoz vagy a teológiánkhoz” – emlékeztetett, Jézusra mutatva, aki képes egységbe hozni bennünket.

Bar Metzar gyakran mondja, hogy ő „beházasodott az országútba”. Amerikai zsidóként az 1980-as években Törökországba ment, hogy törökül és kurdul beszélő muszlimok között szolgáljon, végül pedig feleségül vett egy Elise nevű, törökországi örmény hívő nőt.

Útjuk az Ézsaiás 19. fejezetében szereplő országúton tulajdonképpen házassági egységükkel kezdődött, és annak az „egy új embernek” a megnyilvánulása volt, akiről Pál apostol az Efézusi levél 2. fejezetében beszélt: a Messiásban való egység révén lebontották az ellenségeskedés falait. Éveken át szolgáltak törökök és kurdok között az egykori Asszíria területén, ma azonban már Jeruzsálem a bázisuk.

A könyv mögött álló évtizedek hátterét bemutatva Bar Metzar több térképet is megmutatott, és beszélt Pál apostol iránti szeretetéről. Pál szintén a zsidók és a nem zsidók egységének ezt a látását hordozta, és sokat utazott ugyanezekben a térségekben.

„Pál apostol élete és munkássága sok tekintetben megtestesíti Izrael elhívását arra, hogy a nemzetek világossága legyen, és engem a mai napig ösztönöz. Annyi minden rejlik a személyében és az írásaiban” – mondta lelkesen Bar Metzar, hozzátéve, hogy e látás részeként elengedhetetlen a tényleges utazás.

„Nem egy összejövetelről van szó, és nem is tanulásról. Arról van szó, hogy elinduljunk ezen az országúton, és együtt járjunk az országút embereivel. Ez változtatta meg az életemet.”

„Ez a könyv nem az én történetem. Az ő történetük. A mi történetünk. Isten története” – mondta, felidézve azt a sok, különféle hátterű hívőt, akik szerte a Közel-Keleten a munkatársaivá és barátaivá váltak.

„Ez Isten prófétai ígérete. Ez az ő látása. Mi csupán ezeknek a nagy és drága ígéreteknek a részesei vagyunk – mondta. – Elindulunk a Földközi-tenger keleti partján húzódó parányi földsávról, hogy betöltsük azt az elhívást, amelyet Isten a népünknek adott: hogy a nemzetek világossága legyünk.”

Please take a moment and join others who are praying for Israel at this very moment by adding your light on the live prayer map with a simple click at prayforisrael.live.