Vélemény A keresztények élete az Izraelről szóló vitákon túl is számít

Azért mentek a templomba, hogy végső búcsút vegyenek egy szerettüktől. Aztán fegyveresek tüzet nyitottak.

Október 23-án a jordániai Hamoud település Szent György görög ortodox templomában összegyűlt gyászolók halálos támadás áldozataivá váltak. Szombat reggelre a Reuters hírügynökség kilenc halálos áldozatról és negyven sebesültről számolt be. Azoknak a családoknak, amelyek már amúgy is gyászoltak, újabb veszteségekkel kellett szembenézniük.

Názáretben született, Izraelben felnőtt arab keresztényként különösen közel érzem magamhoz ezt a tragédiát. Eszembe jutnak a templomok, amelyekbe gyermekkoromban jártam, és a családok, amelyek minden vasárnap összegyűlnek bennük. Arra gondolok, mennyire ismerős lehetett volna számomra az a gyülekezés, mielőtt elkezdődött a lövöldözés.

És meggyőződésem, hogy ez a tragédia tartós figyelmet érdemel attól a világtól, amely olyan szenvedélyesen beszél az emberi jogokról.

Fogalmazzunk pontosan: a Reuters, az Associated Press és a The Washington Post is beszámolt a támadásról. Helytelen lenne azt állítani, hogy a média elhallgatta az esetet. A kérdés most az, hogy az áldozatok, családjaik és közösségük jövője a kezdeti tudósítások eltűnése után is a közbeszéd része marad-e.

Gondoljunk arra a nemzetközi sajtóvisszhangra, amelyet a keresztények leköpésének esetei váltottak ki Jeruzsálemben 2023 októberében. A Reuters és az AP is beszámolt ezekről az incidensekről, és helyesen tette.

Az izraeli rendőrség gyanúsítottakat tartóztatott le, Benjamin Netanjahu pedig elítélte a történteket.

Ezek szégyenletes cselekedetek voltak. Keresztényként elvárom hazám hatóságaitól, hogy komolyan vegyék az ilyen eseteket.

De ugyanannak az erkölcsi érzékenységnek, amely a jeruzsálemi zaklatásokat nemzetközi jelentőségű hírré teszi, akkor is fenn kell tartania a figyelmünket, amikor a határ túloldalán egy templomban gyászolókra lőnek.

Aki a keresztények védelméről beszél a Szentföldön, annak készen kell állnia arra is, hogy az egész térségben kiálljon életük és szabadságuk mellett.

Vajon folyamatos sajtófigyelmet, nyilvános szolidaritást és az elkövetők felelősségre vonását követelnénk, ha ez a mészárlás Izraelben történt volna?

Ugyanezt kell követelnünk a jordániai áldozatok esetében is.

Izrael iránti támogatásom az itt megélt tapasztalataimból fakad. Arab vagyok, izraeli állampolgár, és hiszek Jézusban.

Azt szeretném, hogy hazám sikeres legyen, és eleget tegyen valamennyi állampolgárával szembeni kötelezettségeinek.

Ez magában foglalja a keresztények védelmét is.

Izrael támogatása azt jelenti, hogy készek vagyunk szembenézni a saját társadalmunkban jelen lévő gyűlölettel. Azt is jelenti, hogy ragaszkodunk Izrael igazságos megítéléséhez, ugyanazzal a körültekintéssel a körülmények és a bizonyítékok mérlegelésében, amelyet más esetekben is elvárunk.

A Nyugat számára ez az elvi meggyőződés próbája.

A vallásgyakorlás szabadsága, az egyenlő állampolgári jogok és a kisebbségek védelme olyan értékek, amelyek mellett határozottan érdemes kiállni.

Ezeknek az értékeknek kell meghatározniuk diplomáciánkat, a közvélemény figyelmét és az erőszakkal szembenéző közösségeknek nyújtott támogatásunkat.

Olyan Nyugatot szeretnék látni, amely szilárdan kiáll Izrael mellett a terrorizmussal szemben, ugyanakkor Jordánia mellett is, amikor az ország megvédi templomait és felelősségre vonja a támadókat.

Azt szeretném, hogy a nyugati egyházak ne feledkezzenek meg arról, hogy a térség keresztényei élő közösségeket alkotnak, amelyeknek gyermekeiket kell felnevelniük, és jövőt kell építeniük.

Ehhez kitartó figyelemre és következetes cselekvésre van szükség: a nyomozás fejleményeinek nyomon követésére, a túlélők meghallgatására, az érintett családok támogatására, valamint annak megvizsgálására, hogy az emberek biztonságban visszatérhetnek-e az istentiszteletekre.

A keresztények iránti aggodalmunk nem korlátozódhat azokra a pillanatokra, amikor szenvedésük felhasználható érvként egy Izraelről szóló vitában.

A vallásszabadság következetes védelme hitelessé teszi kiállásunkat, és okot ad a kiszolgáltatott közösségeknek arra, hogy elhiggyék: nem feledkeztek meg róluk.

A hamoudi családok igazságszolgáltatást és szolidaritást érdemelnek.

És azt is megérdemlik, hogy jóval ezen a hétvégén túl is figyeljünk rájuk.