Jobban szeretnéd érteni a Bibliát? Héberül tanulj, ne görögül!

„Micsoda?” – kérdezhetnéd. „Hiszen az Újszövetség eredeti szövegének olvasásához görögül kell tudni, márpedig a Biblia fontosabb része éppen az Újszövetség. Itt olvashatunk Jézusról, arról, hogyan vitték el az első apostolok az ő üzenetét és az általa kínált üdvösséget a világ végső határáig, valamint Pál és mások számos fontos teológiai tanításáról. A hit legalapvetőbb tanításai ebben a 27 rövid könyvben találhatók, és mindegyiket görögül írták! Az Ószövetség csupán a hátteret adja; a valódi üdvösségtanítás az Újszövetségben található.”

És igen, bizonyos mértékig igazad lenne. A görög nyelv megtanulása segít megismerni Pál, Péter és János eredeti szavait, amelyeket leírtak. De ha mélyebbre szeretnél ásni, és valóban fel akarod tárni a gondolataikat, akkor meg kell ismerkedned a zsidó, sémi gondolkodásmóddal. Ezért fontos a héber nyelv még az Újszövetség megértéséhez is.

Az Újszövetség nem görögök műve, akik Platón körül ülve filozofálgattak. Nagyrészt zsidók írták, egy zsidó Messiásról, folyamatosan zsidó szent iratokra hivatkozva, olyan fogalmakat használva, amelyek évszázadok alatt, héber nyelvi közegben formálódtak ki. A kereszténység nem a görög mitológiából vagy filozófiából született. Izrael történetéből nőtt ki.

Ha görögül tanulsz, hozzáférést kapsz Platón, Homérosz, Eukleidész és az Újszövetség műveihez – és ez nagyszerű. Pál kétségtelenül jól ismerte ezt a világot, megértése pedig sok új felismeréshez vezethet. Mindez azonban még mindig csak a felszínt karcolja. Pál ugyanis mindenekelőtt zsidó farizeus volt, akit Gamáliel rabbi tanított. Bármilyen jól tudta is görög nyelven kifejezni gondolatait, azok mélyén továbbra is a héber gondolkodásmód húzódott meg.

Másképpen fogalmazva: ha görögül tanulsz, annak az embereknek a sarujába bújsz, akiket Pál megpróbált elérni. Ha viszont héberül tanulsz, magának Pálnak a sarujába lépsz.

Az Újszövetség számos jelentős fogalma a héber Biblia örökségét hordozza magában. A Krisztus nem Jézus vezetékneve; ez a Masiach (Messiás) görög fordítása. Amikor Jézus Isten Országáról beszél, az nem egy absztrakt görög filozófiai fogalom; az Isten királyságának ószövetségi elképzeléseiből fakad. Amikor Jézus az utolsó vacsorán az Új Szövetségről beszélt, a Jeremiás 31-re utalt. Amikor Jézus felkiált: „Éli, Éli, lamá sabaktáni”, a 22. zsoltárt idézi.

A görög megmondja, mit mond az Újszövetség. A héber gyakran megmondja, miért hordoznak akkora súlyt ezek a szavak. Az Újszövetség szerzői folyamatosan olyan szavakat használtak, amelyek fogalmi története Izrael Írásaiban formálódott meg.

A görög nyelv megmutatja, mit mond az Újszövetség. A héber viszont gyakran azt is feltárja, miért van akkora súlya ezeknek a szavaknak. Az újszövetségi szerzők folyamatosan olyan kifejezéseket használtak, amelyek fogalmi hátterét Izrael Szentírása formálta.

A kérdés azonban nem csupán a nyelvről szól, hanem a kultúráról is. Jézus mélyen zsidó társadalomban élt. Arámiul beszélt, miközben a héber fontos szerepet töltött be a Szentírásban és a zsidó vallási kultúrában. Jézus a farizeusokkal a szombat (sábát) megtartásáról vitázott; a legfőbb parancsolatra vonatkozó kérdésre a Smá idézésével válaszolt, és a Sátánnal szemben felhozott minden egyes írásidézete közvetlenül a Tórából származott.

Az Újszövetség számos könyve – különösen Máté evangéliuma, a Rómaiakhoz írt levél, a Zsidókhoz írt levél és a Jelenések könyve – eleve feltételezi, hogy olvasói ismerik Izrael történelmét, intézményeit és a prófétai nyelvezetet. A görög nyelv megtanulása tehát közelebb vihet ahhoz a szöveghez, amelyet az evangélisták megírtak. A héber megtanulása viszont ahhoz a világhoz visz közelebb, amelyről írtak.

Dávid király idejében az egyetlenek, akik Izrael Istenét imádták, héberül tették ezt. Pünkösd óta ez sok nyelvre és nemzetre elterjedt, és ez csodálatos, de a héber marad Isten eredeti nyelve. A görög és a latin azért váltak „szent nyelvekké”, mert történetesen ezek voltak a nemzetközi nyelvek Jézus korában. A birodalmak és a hadseregek nyelvei voltak. Még az arámi is megjelenik az Ószövetség egyes részein ugyanebből az okból. Ez volt a lingua franca egy olyan világban, ahol Izraelt meghódították. De Isten eredeti hangja mindig héberül szólt – és még mindig ez teszi ki a Biblia kétharmadát. Még ha az Újszövetség görögül is van, a háttérben futó operációs rendszere továbbra is szemita.

Már az is, ha héberül tanulsz, vagy csupán néhány szót és a nyelv alapvető szerkezetét sajátítod el, összehasonlíthatatlanul közelebb vihet Jézus világához, mint a görög vagy a latin. Az ószövetségi szójátékok és alliterációk, a zsoltárok, a bölcsességirodalom és a Biblia más költői részeinek hangzása egyszerűen nem adható vissza megfelelően fordításban. Amikor Máté azt írja, hogy beteljesedett az Írás, amely szerint Jézust „názáretinek fogják nevezni” (Máté 2,23), abból indul ki, hogy olvasói ismerik az Ézsaiás 11. fejezetében szereplő „hajtás”, héberül nécer és Názáret nevének összefüggését. Amikor a Zsidókhoz írt levél szerzője részletesen kifejti a szent sátor működésének rendjét, egy ponton félbeszakítja a gondolatmenetet, és azt mondja: „Erről most nem szükséges részletesen szólnunk” (Zsidók 9,5). Úgy tűnik, magától értetődőnek veszi, hogy olvasói ismerik a Tórában részletezett mindennapi és éves szertartási rendet.

Még a nevek jelentése is számít. Máté az evangéliumát egy névjegyzékkel kezdi – nem azért, mert mulatságosnak gondolja, hogy az Újszövetség első oldalán ezzel untassa az átlagos amerikai keresztényt, hanem azért, mert igazolnia kell Jézus dávidi származását. A felsorolás arra emlékezteti az eredeti olvasókat, hogy mindazok a történetek már ismerősek számukra, amelyek ezekhez a nevekhez kapcsolódnak.

Például ez a rész: „Júda nemzette Pérecet és Zeráhot, akiknek anyja Támár volt” (Máté 1,3), Pérec történetét idézi fel. Pérec neve a héber párac igével áll kapcsolatban, amelynek jelentése: áttörni, előretörni. Ő volt az, aki az anyaméhben megelőzte ikertestvérét (1Mózes 38,27–30). A történet arra is emlékeztet, hogy a Messiástól azt várják: törjön előre, és törje szét a bűn bilincseit. A „Pérec fia” a mai napig ismert zsidó elnevezése a Messiásnak. Ráháb és Ruth név szerinti feltüntetése a nemzetségtáblázatban pedig arra emlékezteti a zsidó olvasót, hogy a Messiás a népek (pogányok) világossága is.

Nemrég találkoztam egy zsidó férfival, aki korábban ultraortodox volt, később azonban ateistává vált. Elolvasta a teljes Újszövetséget és a Koránt is, talán részben azért, mert így lázadt korábbi élete ellen. Elmondta, hogy az Újszövetség olvasása rendkívül ismerős érzést keltett benne. „Pont olyan, mint a többi zsidó könyv és történet, amelyeken felnőttem” – mondta. Azonnal felismerte, hogy zsidó könyvről van szó. Ezért vihet sokkal közelebb Jézus és az apostolok világához, ha belépünk a héber nyelv és a héber gondolkodásmód világába.

Végül szeretnék jó szót szólni a héber Bibliával kapcsolatos két évezredes rabbinikus gondolkodásért és tudományosságért is, amelyet a héber nyelv nyit meg előttünk. Nem mindig van igazuk, de a keresztény bibliatudománynak sem. Miért rekesztenél ki több évezrednyi mély gondolkodást és megfontolást a Bibliáról? Különösen figyelembe véve, hogy a rabbik gyakran sokkal jobban ismerték a szöveget, az eredeti nyelvet és annak kulturális körülményeit, mint keresztény kortársaik.

Mindez nem jelenti azt, hogy a görög nyelv ne lenne fontos. Nagyon is az. A héber sem szentebb bármely más nyelvnél. A héber azonban megnyitja előttünk azt a tágabb világot, amelyben a Biblia értelmet nyer. A görög lehetővé teszi, hogy halljuk az apostolok által leírt szavakat. A héber pedig segít meghallani, miként visszhangzik mögöttük a Szentírás: a Tóra, a próféták, a zsoltárok, az ígéretek, a nevek, a viták és a reménységek, amelyek betöltötték az apostolok gondolatait.

Az Újszövetség görög nyelven maradt ránk, de története nem Máté evangéliumának első versével kezdődött. Egy olyan történet folytatása, amely már több mint ezer éve bontakozott ki héber nyelven. Tanulj héberül, és elkezded újra egyetlen összefüggő történetként hallani ezt a történetet.