Törékeny tető alatt: kiben bízunk?
A sátoros ünnep (szukot) kezdetén a Tóra rejtett hatalommal kapcsolatos figyelmeztetése váratlan ígéretre irányítja a figyelmünket: Isten nem hagyta a népét hang nélkül.
A szukah (lombsátor) tetején át látjuk az égboltot.
Ez is hozzátartozik a tanításához. Amikor a zsidó családok felkészülnek a szukotra – amely péntek naplementekor kezdődik –, olyan ideiglenes hajlékokat építenek, amelyek Izrael pusztai bolyongásának éveit idézik emlékezetükbe. A falak ugyan elég erősek lehetnek egy étkezéshez, de a tető mindenkit emlékeztet alatta: egyetlen emberi hajlék sem nyújthat teljes védelmet.
Csupán néhány nappal a jóm-kipúri bűnvalló imák után ez a törékeny tető elgondolkodtató kérdést tesz fel: Hová forduljunk, ha bocsánatra, védelemre és némi bizonyosságra vágyunk a jövőt illetően?
A kérdés ősi. Ahogyan az a kísértés is, hogy a választ titkos tudásban keressük: egy rejtett értelmezésben, egy varázsigeként használt szent névben, vagy egy olyan tárgyban, amelyről azt hisszük, távol tartja a bajt. Az ilyen dolgok megszólíthatják a jóhiszemű embereket is. A félelem és a vágyakozás gyakran kéz a kézben jár.
A Szentírás nem gúnyolja ki ezt a vágyakozást. Megmutatja, hová vigyük azt.
A figyelmeztetés után egy ígéret
A 5Mózes 18:9–14 szakaszban Mózes megtiltja Izraelnek a jóslást, a szellemek megkérdezését és a halottaktól való tudakozódást. Isten népe nem kereshet tudást és hatalmat ilyen eszközökkel.
Lehetséges lenne úgy olvasni ezt a tilalmat, hogy itt megállunk. De olvassuk el a következő verseket is! Mózes azt mondja, hogy az Úr prófétát támaszt majd Izrael népéből, és Izraelnek hallgatnia kell rá (5Mózes 18:15–19).
A szakasz lényege ebben a sorrendben rejlik. Isten bezárja a tiltott utakat, amelyeken keresztül az emberek megpróbálnának hangot hallani, majd megígéri, hogy Ő maga fog szólni. Izraelt nem arra szólítja fel, hogy sajátítson el egy módszert, amellyel elérheti Őt. Arra hívja, hogy figyeljen az Ő szavára.
Jesua első zsidó követői úgy értelmezték, hogy ez az ígéret Őrá mutat. Péter Mózes szavait idézte, amikor Jeruzsálemben arra buzdította zsidó honfitársait, hogy térjenek a Messiáshoz (Apostolok cselekedetei 3:19–26). Hallgatói megvizsgálhatták, elfogadhatták vagy visszautasíthatták ezt az állítást. Semmi sem volt elrejtve a felhívásban. Péter nyilvánosan, Izrael saját Írásaiból kiindulva fogalmazta meg azt.
Ez az az alap, amelyen a szellemi tudásról szóló messiási párbeszédnek állnia kell.
Jogos kérdések a kabbalával kapcsolatban
A kabbala a zsidó misztikus értelmezési hagyományok sokszínű irányzata, nem egyetlen rituálé, és nem is a judaizmus másik neve. Legismertebb műve, a Zohár, a 13. század végén jelent meg Spanyolországban. Olvasói és későbbi értelmezői különböző módokon közelítettek a Szentírás, Isten, a teremtés és az imádság kérdéseihez.
Jesua követői nem feltétlenül értenek egyet a kabbala tanításaival. Ha azonban vitatjuk azokat, pontosan kell tennünk.
Egy misztikus szöveg elolvasása a zsidó történelem megértése érdekében nem ugyanaz, mint szavak vagy tárgyak használata a spirituális hatalom irányítására tett kísérletként. A Szentírás jelképes értelmezése önmagában még nem jóslás. Ha egy konkrét gyakorlat olyan rejtett tudáshoz való hozzáférést vagy olyan ígéretet kínál, amellyel spirituális lényeket lehet irányítani, a 5Mózes 18 alapján alaposan meg kell vizsgálnunk. Mielőtt ítéletet mondanánk róla, pontosan meg kell határoznunk, milyen gyakorlatról van szó.
Ugyanez a mérce a kabbalán túl is érvényes. Egy keresztény is úgy fordulhat imádságban Istenhez, mintha alkut próbálna kötni vele. Egy prédikátor is ígérhet olyan bizonyosságot, amelyet a Szentírás nem ad meg. A láthatatlan világ feletti ellenőrzés vágya emberi kísértés. Ha csak mások hagyományaiban leplezzük le, saját szívünket vizsgálat nélkül hagyjuk.
Az Apostolok cselekedetei 19. fejezete olyan emberekről számol be, akik Efezusban mágiát gyakoroltak, de hívővé válásuk után felhagytak vele (Apostolok cselekedetei 19:18–20). A történet azt mutatja be, hogyan változtatja meg az evangélium az emberek cselekedeteit. Arra azonban nem ad felhatalmazást, hogy valakit titkos praktikákkal vádoljunk pusztán azért, mert egy bizonyos tárgyat visel.
Egyes piros csuklófonalak a zsidó misztikus hagyományokhoz kapcsolódnak. Jelentésük változó, és a szokás jóval a vallási közösségeken túlra is elterjedt, ahogyan azt a My Jewish Learning is megjegyzi.
Mások a 1Mózes 38:27–30 szakaszára hivatkoznak, amelyben egy bába skarlátvörös fonalat köt egy újszülött kezére. A Teremtés könyve azt is elmondja, miért teszi ezt: így jelöli meg, melyik iker született meg először. A szöveg azonban nem árulja el, mit gondol a mai ember, aki hasonló karkötőt visel.
A piros fonal látható. Egy ember meggyőződései nem azok. Amikor egy kétértelmű tárgyból rejtett elköteleződésre következtetünk, azt kockáztatjuk, hogy a bizonyítékok helyére gyanakvás lép – és éppen az éberség nevében teszünk hamis tanúságot.
Ez a veszély különösen nagy, amikor a keresztények a zsidó népről beszélnek. Megvizsgálhatunk egy tanítást anélkül, hogy összeesküvésként állítanánk be a judaizmust. Megvallhatjuk Jesuába vetett hitünket anélkül, hogy arra kényszerítenénk zsidó felebarátainkat, hogy bizonyítatlan vádakkal szemben védekezzenek. Az igazságnak nincs szüksége ilyen segítségre.
Nyíltan elhangzó meghívás
A 3Mózes 23:42–43 megmagyarázza, miért lakik Izrael népe lombsátrakban: a későbbi nemzedékeknek emlékezniük kell arra, hogy Isten sátrakban lakatta népét, amikor kihozta Egyiptomból. A szukah nem igényli a természetfeletti védelem eszközének szerepét. Arra az Úrra emlékeztet, aki gondoskodott Izraelről akkor is, amikor nem volt állandó hajlékuk.
János evangéliuma Jesuát a sátoros ünnep idején mutatja be. Az ünnep nagy napján arra hívja a szomjazókat, hogy jöjjenek hozzá, és igyanak. János elmondja, hogy Jesua a Lélekről beszél (János 7:2, 37–39).
Gondoljunk csak a helyzetre: egy ünnepre, amely az Istenre utaltságot idézi fel, és egy zsidó tanítóra, aki úgy áll az emberek előtt, hogy mindenki hallhatja a szavait. Nem kínál titkos formulát. Meghívása nyíltan hangzik el.
Jeremiás egy új szövetséget ígért Izrael házának és Júda házának, amelyben Isten a szívekbe írja törvényét, és megbocsátja a bűnöket. Utolsó vacsoráján Jesua az új szövetségről beszélt, amelyet az ő vére pecsétel meg. Jesua követői hiszik, hogy ő beteljesíti azt az irgalmat, amelyet Jeremiás hirdetett.
Ezek súlyos és jelentős állítások. Megérdemlik, hogy a Szentírás alapján mérlegeljük őket – soha nem pedig úgy, hogy bizonyítatlan vádakkal félelmet keltünk az emberekben.
Ezen a szukkóton egy család olyan tető alatt fog ülni, amelyen keresztül továbbra is látható az ég. A tető nyílásai őszintén emlékeztetnek bennünket emberi korlátainkra. Az ünnep azonban Isten hűségét is felidézi, aki e korlátok között is gondoskodott népéről.
Nem kell úgy tennünk, mintha a tető megmenthetne bennünket. Nem kell azt állítanunk, hogy egy tárgy feltárhatja előttünk egy másik ember lelkét. Mózes arra hív bennünket, hogy figyeljünk arra a hangra, amelyet Isten ad nekünk. A sátoros ünnepen pedig Jesua meghívása ma is nyíltan hangzik: jöjjön hozzá, aki szomjazik!
You might also like to read this:
