A keresztények Izraelről alkotott képének jelentősége

Elérkezett az az idő, amikor a keresztények többé nem maradhatnak semlegesek Izrael kérdésében. Akár a figyelmen kívül hagyását választották eddig, akár tisztán politikai ügyként tekintettek rá, akár közömbösek voltak a körülötte zajló nyílt konfliktus iránt, elérkezett a pillanat, amikor így vagy úgy, de állást kell foglalniuk.

Azért mondom ezt, mert miközben az Izrael- és cionizmus-ellenes érzelmek egyre erősödnek, talán éppen a keresztényeknek van a legtöbb vesztenivalójuk, ha rossz döntést hoznak, vagy úgy döntenek, hogy nem járnak utána maguk a témának.

Éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy miként viszonyulnak Izraelhez, illetve hogyan jellemzik azt. Ez különösen szembetűnővé vált számomra, miután nemrég meghallgattam egy ismert keresztény személyiség podcastját, amelynek jelentős hallgatótábora van.

Bár az fő üzenete kifejezetten jó volt, egy adott ponton áttért a hamis vallás témájára. Mondanivalója szemléltetésére Máté evangéliumának 12. fejezetét hívta segítségül, és Jézust idézte, aki az akkori zsidó farizeus vezetőket „meszelt síroknak, viperák fajzatának, a Sátán fiainak” nevezte, elítélve őket, amiért szélesre szabják imaszíjaikat és megnövelik ruháik bojtjait.

Noha a podcaster pontosan idézte az Írást, azt nem tette hozzá, hogy Jézus a magukat erkölcsileg felsőbbrendűnek tartó farizeusokhoz beszélt. A probléma az, hogy egy kevésbé tájékozott keresztény hallgató könnyen arra a következtetésre juthatott: Jézus így érzett kora összes zsidója iránt.

Ugyancsak könnyen belátható, hogy bármely keresztény megragadhatja ezeket a szavakat abban a hitben, hogy ez a mai zsidóságra is érvényes.

Valójában ez egy széles körben elterjedt teológiai nézet, amelyet sok keresztény vezető tanít: olyanok, akik vagy nem értik bizonyos bibliai szakaszok valódi jelentését, vagy önállóan arra a meggyőződésre jutottak, hogy a zsidók többé nem Isten választott népe, hanem helyükbe „felvilágosult” keresztények léptek, akik most már az Ábrahámi Szövetség és az ahhoz kapcsolódó ígéretek örökösei.

Ez a veszélyes nézet – amely „helyettesítési teológiaként” ismert – nemcsak az Írások téves alkalmazása, hanem az elmúlt időszakban jelentős mértékben hozzájárult ahhoz a zsidó- és Izrael-ellenes hangulathoz, amely csaknem 100 éve nem látott mértékben szítja az antiszemitizmust.

Azért ennyire egyértelműen téves ez a felfogás, mert szembemegy Mózes első könyve 12. fejezetének 3. versével, amely így szól: „Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz.” Ez a jól ismert igeszakasz Izraelre, valamint Ábrahám, Izsák és Jákób leszármazottaira vonatkozik, és örök érvényű ígéretet fogalmaz meg, vagyis nincs lejárati ideje.

A helyettesítési teológia teljes egészében azon alapul, hogy a zsidó néptől megvonják az áldást, és olyan megválthatatlan, istentelen emberekként tekintenek rájuk, akik nem csupán elvétették a célt, hanem annyira felingerelték Istent, hogy Ő egy másik csoporthoz fordult, és nekik adta azt, amit eredetileg Izraelnek és népének szánt.

A zsidók félresöprésével és a nekik szánt szerep átvételével az erre hajlamos keresztények önkéntelenül is abba a kísértésbe esnek, hogy lényegesen méltóbbnak és igazabbnak tartsák magukat annál a népnél, amely kifejezetten arra hivatott, hogy a nemzetek világossága legyen.

Ebből aztán könnyen következik, hogy nem csupán érvénytelennek tekintik a zsidó népet, hanem úgy látják, hogy az akadályt jelent Isten tervének és céljainak megvalósulásában. Ez egy rendkívül veszélyes gondolkodási folyamat kezdete, amely végül gyűlölethez, megbélyegzéshez és azok teljes elutasításához vezethet, akiket a keresztények idővel ellenségüknek, ebből következően pedig az általuk szolgált Isten ellenségének kezdenek tekinteni.

Természetesen egy ilyen kiforgatott álláspont elfogadásából – amelynek kiindulópontja az Írás eretnek értelmezése volt, és amely gyakran féltékenységből és irigységből fakadt – nem meglepő, hogy a zsidók üldöztetés és gúny célpontjaivá váltak olyan emberek miatt, akik maguknak akarták megszerezni azt a különleges helyet és elhívást, amelyet Isten kizárólag a választott népnek szánt.

Ennek a szerepnek a megkívánásával a keresztények könnyen ugyanabba a súlyos helyzetbe kerülhetnek, amely Lucifer angyal bukását okozta, amikor megirigyelte a Mindenható helyét, és úgy próbálta őt felváltani, hogy önmagát a Legfelsőbb Lényként állította be.

Mindannyian tudjuk, milyen rosszul végződött ez számára: elveszítette fontos mennyei tisztségét, amelyet magas rangú kerubként és az Isten jelenlétében folyó dicsőítés vezetőjeként töltött be.

Azóta a bukott angyal folyamatosan megpróbálja megtéveszteni az egész emberiséget, összehangolt lázadásra ösztönözve azt ugyanazon Isten ellen, aki őt letaszította, megfosztva mindattól a dicsőségtől, amelyet eredetileg kapott.

A keresztények szintén kaptak dicsőséget. Mint akiknek a hite Izrael Istenétől és a zsidó prófétáktól ered, nekik is megvan a maguk különleges helye, amelynek célja a „gyökér” támogatása – nem pedig annak kivágása és egy teljesen új, irigységre és téves gondolkodásra épülő hit megteremtése.

Ha visszautasítják ezt a megbízatást, könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, amelyben rájuk szállnak azok az átkok, amelyek azoknak vannak fenntartva, akik nem áldják Izraelt.

Bár biztos vagyok benne, hogy a keresztény podcaster nem akarta azt sugallni, hogy a mai zsidók a Sátán fiai, azzal, hogy nem tisztázta egyértelműen: idézete a mindenkori képmutató vallási vezetőkre vonatkozott – és nem feltétlenül a teljes zsidóságra –, akaratlanul is arra késztethette a kevésbé tájékozott keresztényeket, hogy Izraelre és népére Isten ellenségeiként tekintsenek.

Ezért olyan fontos, különösen a történelem jelenlegi szakaszában, hogy a keresztények a helyes teológiát tegyék magukévá, és ennek alapján megfelelően értelmezzék a zsidó nép helyét és szerepét – mind a jelenben, mind a jövőben.

Ahogy a világ eseményei egyre inkább abba az irányba haladnak, hogy Izraelt és a zsidókat olyan bűnökkel vádolják, amelyeket nem követtek el, a keresztényeknek előbb-utóbb oldalt kell választaniuk, akár akarják, akár nem. Mert el fog jönni az idő, amikor a semlegesség többé nem lesz lehetőség.

A történelem megtanított bennünket arra, hogy senki sem maradhat csendben. Mindenkinek számot kell majd adnia arról, hogy hol áll Izrael kérdésében. Ez már most is megfigyelhető a politikai életben, és nem telik sok időbe, mire a társadalom minden területét eléri.

Ezért a keresztényeknek helyesen kell értelmezniük mindezt: Izraelt annak az Istennek a szemével kell látniuk, aki nem vezetett be B tervet!